TÁMOP-3.2.3/A-11/1-2012-0071 kódjelű, „A jövő a jelenben rejtőzik” című pályázat – mely az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg 29 656 974 forint 100 %-os támogatással – záró rendezvénye 2013. június 13-án Perkátán a Művelődési Házban és a kastélykertben zajlott. A délelőtt folyamán a médiaszakkörösök az elmúlt egy évben készített felvételeiket vetítették le az érdeklődőknek. A kastélykertben a gyermekeknek lehetőségük volt intarziát, szövetből babát- készíteni, kosarat fonni, rézdomborítással nyakláncot készíteni, így a szakkörök munkájába egy kicsit részt venni. A kastély egyik kiállító termében az elkészült munkák kiállításra kerültek, melyekben még két hétig gyönyörködhetnek a látogatók.
Délben a színpadon a végzős óvodások kanásztánca, a Rozmaring Énekkar dalcsokra, az általános iskolások aerobik bemutatója és táncműsora volt látható. A varró szakkörösök az elkészült munkáikat magukra öltve divatbemutatót tartottak, Tillinger Patrik zsonglőr bemutatójával szórakoztatta a közönséget. A programot a két színjátszó csoport Ludas Matyija zárta.
Bogó Anikó
projektmenedzser
- A színpad mellett
- Kézművesfoglalkozás
- Médiaszakkörösök vetítése
- Szivárvány Óvoda – Kanásztánc
- óvodások – Kovács Tibornéval
- Szilasy László és Dr. Nagy Andrásné
- Aerobik csapat
- Készül a felvétel a Gáláról
- Táncosok
- Divatbemutató
- Lúdas Matyi előtt
- Kiállítás
- Kiállítás
- Kiállítás
- Intarzia foglalkozás Pavlicsek Nándorral
- Kézműves foglalkozás Perei Erikával és Hegedűs Gabriellával
- Lúdas Matyi bemutató
- Kanásztánc
- Rozmaring Énekkar
- Rozmaring énekkar
- Aerobik bemutató
- Tillinger Patrik zsonglőr
- Táncosok
- Divatbemutató
- Kiállítása saját munkákból
- Kiállítás
- Kiállítás