Nem is olyan egyszerű a kézművesség
A TÁMOP 3.2.3/A-11/1-2012-0071 kódszámú, „A jövő a jelenben rejtőzik” elnevezésű pályázat szeptemberben indult Kosárfonó szakkörében, a többi szakkörhöz hasonlóan elméleti alapokkal ismerkedtünk először, Farkasné Csernus Marianna tanítónő segítségével. A kosárfonás alapanyagai, felhasználásuk, fonáshoz való előkészítésük, a háztartásban használt kosártípusok mind terítékre kerültek. Beszéltünk az alapanyag termesztéséről, külön kitértünk a kártevőkre, hiszen a kötegben vásárolt alapanyag, a belőle font áru minősége, függ attól, hogy a származási hely, mennyire kártevőmentes.
A perkátai Cserna Ottónét, Annus nénit hívtuk meg szakkörünkre előadóként, aki mesélt nekünk arról, hogy családjukban hogyan tanultak meg már kisgyerekként kosarat fonni, hogy a patak parton hol is lehet jó alapanyagot találni a gazdasági kosarakhoz, s hogy ma is felkeresik egy-egy kosárért, ha a háztartásban szükség van rá. A legjobb példa volt tanítványainknak, hiszen ez azt is jelenti, hogy egy faluban is van kereslet a fonott termékek iránt.
A pályázat egyik célja az, hogy felismertesse a gyerekekkel azt, hogy nagyszüleink tudása, a kézművesség ma is olyan keresett termékeket hoz létre, amelyek gyárban, nagyüzemi keretek között nem hozhatók létre, esetleg manufakturális keretek között, illetve kisvállalkozásként azonban jövedelmet termelhet, vagy kiegészítheti a családi költségvetést. Mindkét esetben alapos tudásra, ügyességre, kreativitásra van szükség, amivel nemcsak az általánosan használatos, sok helyen kapható, hanem a saját tervezésű termékek is eladhatók, piacra dobhatók.
A konkrét munka megkezdésekor derült ki a gyerekek számára, hogy egyszerre sok mindenre kellene figyelni, s hogy a fűzvessző nem mindig „engedelmeskedik”. Ezért a könnyebben kezelhető peddignádból készítettünk kosárkákat. Először csak faalapot használtunk, így az oldalkarókra kellett csak figyelni. Ne dőljenek a fonás irányába és a kosár tervezett formáját kövessék kifelé, vagy befelé. A kosár falát copf, vagy kétpáros szegéssel dolgoztuk el. Fontunk kerek fonószállal, és peddigsínnel is. Kiderült a gyerekek számára, hogy sokkal hamarabb elérhető a megfelelő magasság az 5 mm széles sínnel való munkával, így egyre szívesebben dolgoztak vele.
A következő lépés az emelt fül készítése volt, amit hamar megtanultak, és szívesen alkalmaztak, a négyszögletes kis- és nagytálcák készítésekor is.
A húsvéti vásárra szalvéta technikával is díszítettük a faalapokat. Így nyuszis, tavaszi virágos, hímes tojásos kosarakat, tálcákat kínáltunk eladásra.
Volt, aki a kezdeti sikertelenség hatására átpártolt más elfoglaltsághoz, de aztán látva a szebbnél szebb munkákat, visszajött és újból hozzáfogott a munkához. A türelem, a kitartás, az odafigyelés persze meghozta gyümölcsét, és egyre szebb darabok készültek. Egyenletesebbek lettek a fonatok, a megfelelő irányba álltak az oldalkarók.
Miután elfogytak a faalapok, a kosár alját is fonással készítettük. Kör alakú és ovális aljú kosár egyaránt készült. A klasszikus kosárfülhöz a peddignád elég gyenge, illetve több szál összefogásával lehet csak megfelelő erősségűt kialakítani, így ezzel a fűz kosaraknál próbálkoztunk később, hiszen a továbbiakban újra előkerült a fűzvessző.
A peddignáddal begyakorolt fogások után már nem okozott annyi nehézséget a fűzszálakkal való munka. Nagy bevásárló kosárral a tervek ellenére nem próbálkoztunk, egy kisebb kerek formájút tűztünk ki célul. Tanítványainknak ezen a szakkörön is szembesülniük kellett azzal, hogy a „jó munkához idő kell”. Idő, energia, figyelem, kitartás, koncentráció, és még sorolhatnám. Mindebből sokat tanultak. Sokat változtak a szakköri munka során. Megtanulták értékelni saját és mások kétkezi munkáját, figyelni a másikra, segíteni a másikat.
Hegedűs Gabriella